Az újonnan bevezetett útdíj-rendszer vegyes fogadtatásban részesült a magyar lakosság részéről, de a fuvarozók és szállítmányozók is rosszul fogadták az új szisztémát, aminek hatását már a bevezetés első hetében érzékelni lehetett az utakon. Példának okáért januárban alaposan megnőtt a Vácról és Budaörsről a fővárosba tartó utak terheltsége, ami bizonyára az útburkolat állapotának rohamos romlását is eredményezi majd.

Nagy mértékben nőtt az alternatív utak forgalma

A legfrissebb adatok alapján a legforgalmasabb januári napokon majdnem 30 százalékkal nőtt a forgalom azokon az útszakaszokon, amelyek a fizetős útvonalak alternatíváinak tekinthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emberek egy jelentős része nem hajlandó kifizetni az útdíjat, és inkább más útvonalakon igyekszik elérni céljához. A vizsgált útvonalakon egyébiránt a forgalomnövekedés a teljes januári hónapban átlagosan 12-15 százalékkal emelkedett meg, amivel egyenes arányosságban a menetidő is megnövekedett.
Mint ismert, az útdíj-rendszer bevezetésével 2015. január 1-jétől – minimális kivitellel – az összes gyorsforgalmi úthálózat fizetőssé vált a személyautósok és a fuvarozók számára is. A hírek szerint ez az intézkedés leginkább az M0-ás autóúton érezteti majd a hatását, de a vidéki nagyvárosok gyorsforgalmi útjainak bevezető szakaszain is érezhető lesz a sokkal nagyobb forgalom, ami gyakrabban eredményez majd dugókat is.
A szakemberek a legjelentősebb változást a Vácról Gödön és Dunakeszin át a fővárosba vezető kettes főúton tapasztalták, hiszen a legtöbb autós az M2-es és az M0-ás fizetőssé tett szakaszai helyett ezt választották. Ugyanolyan jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak az egyes főúton is Budaörs és Budapest között, ezáltal a fuvarozóknak és még a személyautósoknak is általánosságban sokkal több időt vett igénybe elérniük úti céljukhoz, mint korábban, vagy a fizetőssé tett útszakaszokon. Ez a gyakorlatban egy átlagos munkanapon akár 5 perccel nagyobb várakozási időt is eredményezhet, hiszen míg korábban a Budaörsöt átszelő 1-es főúton korábban 15 perc volt a menetidő a fővárosig, addig az útdíj bevezetése óta ez 18-20 percre növekedett.

Akár rosszabb is lehet a helyzet

A szakemberek szerint azok az autósok, akik minden nap használták a fizetőssé tett útvonalakat, csak nagyon kis mértékben váltottak alternatív útvonalra, ők inkább megvásárolták az éves matricát. Azok az autósok azonban, akik alkalmi jelleggel látogattak a fővárosba, vagy fuvarozók, esetleg kamionosok, azok szinte kivétel nélkül az alternatív útvonalat helyezik majd a középpontba, ennek köszönhető az átlagosan 30 százalékkal nagyobb forgalom, illetve az átlagosan 5 percnél hosszabb menetidő.
Az előrejelzések szerint a boltok vasárnapi zárva tartásának elrendelésével párhuzamosan főként a szombati napokon még ennél is rosszabb lehet a helyzet, a két nap bevásárlás miatti autóforgalma ugyanis ezzel rögtön egy napra koncentrálódik majd, és nem fog egyenes arányosságban eloszlani a hét napjai között, mint ahogyan azt korábban várták.

Hasonló bejegyzések